A csípőszúnyogok családja (Culicidae) a kis fajszámú légycsaládok közé tartozik. Jelenleg a világon 3209, Európában 104, Magyarországon 48 csípőszúnyog fajt tartanak nyilván. A csípőszúnyogok életstratégiája a gyors fejlődésre és a nagyon magas egyedszámra épül. Életciklusuk pete, lárva, báb és imágó stádiumokból áll. A peterakás helye lehet vízfelület vagy száraz talajfelszín (az embert támadó fajoknál elsősorban ez utóbbi a jellemző). A lárvák és bábok vízben élnek, a kifejlett alak (imágó) repülési képessége fajonként eltérő.
Egy nőstény egyed általában 50–500 petét rak. A lerakott tojások hosszú ideig (7–8 évig) életképesek maradnak. Az imágók élettartama néhány órától nagyjából hat-nyolc hétig terjed.
Mindkét nem egyedei táplálkoznak növényi nedvekkel, de a legtöbb faj esetében a nősténynek a sikeres tojáséréshez a vér proteintartalmára is szüksége van. Vérszívás után a nagyobb testű fajok 6μl, kisebb testűek 3,7 μl vért képesek testükben elraktározni. A vérszívás alanya alapján megkülönböztetünk ornitofil, antropofil és zoofil (madarak, emberek, ill. többnyire kétéltűek vérével táplálkozó) csípőszúnyog fajokat. Az embert leggyakrabban a gyötrő, az oldalfoltos, a balatoni, a mocsári, a foltos és a hullámtéri szúnyog csípi.
A fajok éven belüli generációinak száma jelentős eltéréseket mutat. Számos fajnak évente csak egy (általában tavaszi/kora nyári) nemzedéke fejlődik. Az embert támadó fajok közül azonban soknak évente annyi nemzedéke kel szárnyra, ahányszor bekövetkezik a tenyészőhelyek kiszáradása, majd víz alá kerülése.
A csípőszúnyogok aktív elmozdulást csak akkor végeznek, ha a szél sebessége kisebb, mint a repülési sebességük (1 m/s). A szúnyogfajok zöme a hajnali és esti szürkületben aktív, amikor a levegő hőmérséklete lecsökken, páratartalma megemelkedik.

 

Főleg a nyílt területeken jellemző, de erdei élőhelyeken is előfordul. Március végétől november közepéig több nemzedéke fejlődik. Pete alakban telel. Lárvája csapadékvizes pocsolyában, tömpöly típusú természetes kisvízben, mocsár típusú természetes állóvízben, dagonyában, érben, valamint hullámtéri és locsolásövi pocsolyában egyaránt jelen lehet. Tavaink és folyóink mentén egyaránt gyakori „vendég”.

Balatoni szúnyog (Ochlerotatus annulipes)

A naposabb vizekhez (csapadékvizes pocsolyák, mocsár típusú természetes állóvizek) kötődő, a Balaton térségében különösen jellemző, vérszomjas faj. Évente egyetlen nemzedéke fejlődik. Lárvái az időjárás alakulásától függően már márciusban megjelenhetnek. Az átlagosnál nagyobb termetű imágói május elejétől július végéig zaklatják az embert.

Oldalfoltos szúnyog (Ochlerotatus sticticus)

Elsősorban erdőterületeken, vagy azokkal érintkező élőhelyeken fordul elő. Egyedei intenzíven támadják az embert. Lárvája február közepétől október végéig bármikor jelen lehet a tenyészőhelyeken. Több generációjának imágói április vége és november eleje között repülnek. Lárvája leggyakrabban tömpöly típusú természetes kisvízben, csapadékvizes pocsolyában, mocsár típusú természetes állóvízben és dagonyában fordul elő. A folyóvizek mentén az áradás utáni szúnyogcsapások egyik gyakori okozója (a gyötrő szúnyoggal együtt).

Mocsári szúnyog (Coquillettidia richiardii)

Nagyobb tavaink (Balaton, Velencei-tó, Fertő-tó) térségében jellemző szúnyogfaj. Lárvái mocsarak és tavak sekély, gyékénnyel benőtt szegélyeiben élnek. Az embert agresszíven támadja (árnyékos helyeken nappal is). Életmódja, fejlődése minden más szúnyogfajétól eltér. Lárvája és bábja vízi növények gyökeréhez rögzülten él, oxigénszükségletét azok szöveteiből biztosítja. 10 hónapig tartó fejlődés után évente csak egy nemzedéke repül (május és szeptember között).

Foltos szúnyog (Culex modestus)

Évente több generációja fejlődik, de szerepe a szúnyogártalomban a nyár második felében és ősszel jelentősebb. Lárvái a tavi nádasok part felőli sekély vizű szegélyeiben fejlődnek. Mivel egyedei a tenyészőhelyüktől 100–200 méternél nagyobb távolságra nem repülnek, az embert főképp a parti nádasok területén támadják hevesen (nappal is).

Hullámtéri szúnyog (Aedes rossicus)

A nagyobb folyók mentén jellemző igazán, de a Balaton-medence számos pontján is tipikusnak számít előfordulása. Áradásokat követően visszamaradó vizekből nagy tömegben repülnek ki imágói. Évente több nemzedéke fejlődik. Agresszív egyedei március végétől november elejéig kellemetlenkedhetnek.